Férfiszemmel - 1.rész: Milyen férfi/nő illik hozzám?
A házasságok 47%-a végződött válással az elmúlt 20 évben. Két ember általában azért házasodik össze, mert szereti egymást és egymással képzeli el az életét. Mi az oka annak, hogy mégis elválnak?
A szakítások oka és megelőzése
A szakítások fő oka az, hogy a kapcsolat már nem elégíti ki az egyik vagy a másik fél elvárásait, várakozásait és az ezzel járó hiányérzet erősebbé válik, mint az összekötő kapocs: a szerelem/szeretet okozta boldogságérzet. Aki csak a szívével gondolkozik, amikor párt választ, könnyen ilyen helyzetben találhatja magát. Arról, hogy egy párkapcsolat megszakadása (szakítás, válás) mit okoz az ember lelkében, testében, és ez hogyan gyógyítható, majd egy külön cikkben fogok írni. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy minél több párkapcsolatunk volt, annál több lelki sérülést szereztünk és annál nehezebb lesz egy újabb párkapcsolatnak teljesen átadnunk magunkat. A félresikerült kapcsolatokkal a nagy Ő elől vesszük el az időt. Véleményem szerint sokkal kevesebb válás (és szakítás) lenne, ha az emberek megismernék magukat (=önismeret) és a másikat (=ismerkedés), mielőtt szabadon engednék az érzelmeiket. Ez nem azt jelenti, hogy nem szükséges a kölcsönös szimpátia, a vonzalom, a szikra az ismerkedés során... Dehogynem! Ám amikor megfordítjuk a sorrendet, először esünk szerelembe, és utána ismerjük meg magunkat vagy a másikat, akkor az olyan, mintha látatlanban egy idegen emberre bíznánk magunkat, lesz ami lesz felkiáltással.. A pénzünket rá mernénk bízni vakon egy kedvesen viselkedő idegenre? Nem? Akkor miért tesszük ezt az életünkkel, amely drágább, mint a világ összes pénze?
Az önismeretről ebben a cikkben írok, a másik megismeréséről (ismerkedésről) egy későbbi cikkben.

Elvárások: vágyak és kizáró tényezők
Tehát akkor következzen az önismeret kérdésköre: az önismeret első lépése, hogy tisztázzuk magunkban, milyen partnert keresünk, annak figyelembevételével, hogy mi mit tudunk majd neki nyújtani. Ehhez írjunk magunknak egy listát (akár fejben), hogy milyen elvárásaink vannak leendő partnerünkkel szemben. Elvárásainkat csoportosítsuk a következőképpen: vágyak és kizáró tényezők.
- A vágyaink olyan elvárások, várakozások, amelyek beteljesülése jó érzéssel tölt el minket, de adott esetben le tudunk mondani róluk.
- A kizáró tényezők viszont olyan tulajdonságok, magatartásformák, stb., amelyek hiánya vagy megléte olyan mértékben rontaná közérzetünket, hogy az számunkra elfogadhatatlan.
Az ismerkedés egyik célja, hogy kiderítsük, hogy a másik fél mennyiben képes kielégíteni vágyainkat, illetve áll-e fent az esetében valamilyen kizáró tényező. Ha a partnerünk egyes vágyainkat nem tudja kielégíteni, attól még a párkapcsolat működőképes lehet, kizáró tényező esetén a szakítás valószínűleg elkerülhetetlen. Tehát ha nemcsak alkalmi, hanem tartós kapcsolatra vágyunk, akkor tartsuk be a sorrendet:
- önismeret: elvárásaink tisztázása
- ismerkedés
- udvarlás
- szerelem
Példa az életemből
Többen hiányoltátok, hogy az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorában nem láttatok udvarolni.
Ez azért így nem felel meg teljesen a valóságnak :) De tény, hogy nem kezdtem el a hölgyeknek intenzíven udvarolni, vagy éppen ostromolni őket.
Ennek az volt az oka, hogy nem alkalmi kapcsolatra vágytam. Betartottam az ismerkedés-udvarlás-szerelem sorrendet. Nem vaskalapos szigorúsággal, de azért céltudatosan.
Szerettem volna őket először megismerni, ezért sokat beszélgettünk, vagy éppen közös programokon vettünk részt. Nem láttam értelmét, hogy olyan hölggyel essek szerelembe, illetve olyan hölgyet hitegessek, akinek az esetében úgy érzem, hogy a vágyaim többsége nem fog teljesülni illetve kizáró tényezők állnak fent.
Természetesen azért annyi vonzalom, pozitív "feszültség", érdeklődés megvolt a lányok és köztem, amennyire szükség van az ismerkedéshez, hiszen anélkül az ismerkedés sem működik.

Alapszabályok elvárásaink megfogalmazásakor
- Legyünk őszinték magunkhoz, amikor megfogalmazzuk elvárásainkat! Ne mondjuk azt valamire, hogy nem számít, ha fontos nekünk. Ne számítsunk arra, hogy majd a másik megváltozik a kedvünkért!
- Minél több elvárásunk van, annál kevesebb férfi/nő fog megfelelni neki és annál tovább kell keresnünk, mire megtaláljuk az igazit. Akinek magasak az elvárásai, többször fog csalódni. Azt szoktam mondani, hogy az a legboldogabb ember az életben, aki keveset vár el és örül mindennek, amit azon felül kap.
- Egy egész életre tervezzünk. Kérdés, hogy a férfiban a megismerésekor meglévő vonzó tulajdonság (pl. rosszfiú, nőcsábász, lázadó, stb.) akkor is tetszeni fog-e, amikor várandósak vagyunk, kisgyerekkel otthon ülünk vagy amikor majd öregkorunkra a párunkkal kettesben maradunk.

Milyen területekre terjedhetnek ki elvárásaink
Szinte bármire, ami szükséges az elégedettségünkhöz, a boldogságunkhoz. Célszerű, hogy az elvárásaink az alábbi területekre terjedjenek ki (az is lehet, hogy nincs minden területen elvárásunk, képesek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni a másikhoz, ez kizárólag a saját személyiségünktől függ):
- Szeretnénk-e gyereket vállalni és ha igen mennyit, mert fontos, hogy ez találkozzon leendő társunk elképzeléseivel.
- Gyerekvállalási szándék esetén gondoljunk arra, hogy férfiaknál általában később alakul ki a gyerekvállalás utáni vágy, mint a nőknél, ezért célszerű lehet némi korkülönbség.
- A külső fontos (főleg a kezdeti vonzalom kialakulása miatt), de a kor haladtával változik és a kapcsolat működőképességéhez szerintem nincs sok köze. A belső értékek hiányát a szép külső nem ellensúlyozza.
- Legyünk tisztában a szeretetnyelvünkkel!
- Tisztáznunk kell az értékrendünket!
- Látnunk kell, hogy mik azok célok, sarokpontok, amelyeket életünk során el szeretnénk érni.
- Fontos, hogy leendő társunkkal fel tudjunk nézni egymásra. Az a párkapcsolat, amelyikben az egyik fél minden területen többet nyújt a másiknak, nem fog működni. Tehát, amikor megismerünk valakit, ki kell derítenünk, hogy mi az, amiért mi fel tudunk nézni rá és mi az, ami miatt ő fog felnézni ránk (pl. lehet, hogy valaki kevésbé okos, ellenben gondoskodóbb, stb.). Ha ezen a téren nem sikerül egyensúlyt találnunk, akkor kétséges a kapcsolat sikere.
- Káros szenvedélyek: melyek azok, amelyek számunkra elfogadhatóak és milyen mértékig?
- Tetoválás, szépségsebészeti eljárások: egy fiatalkorban menő tetoválás vagy egyéb beavatkozás tetszeni fog vajon később, öregedéskor, a test ráncosodását követően is? Lehet, hogy igen, de ez a mi személyes döntésünk!